Turi, a néptanító


Barota Mihály:

TURI, A NÉPTANÍTÓ

Turi Sándor, az egykori paszabi tanító – élete és munkásság máig példaértékű emberi – nevelői magatartást manifesztál azzal, hogy 48 éven keresztül felvállalta Paszab község iskola és felnőtt korú lakóinak úgyszólván valamennyi gondját. Mint minden nagy formátumú sze-mélyiség, ő is rendhagyó módon viselkedett: szükségből kovácsolt erényt. Mint a népmese hőse, ő is bírta a harcot erővel, bátorsággal, mert hajtotta a népért minden áldozatra kész er-kölcsi magatartás szenvedélye, a népből jött és a néphez mindhalálig hű értelmiségi felelős¬ség-tudata.

Paszabon a századfordulón a kevés szántóföld mellett a jó¬szágtartás, a halászat, a pásztor-kodás, a kendertermelés, a dohánykertészet biztosította a lakosság megélhetését.

Turi Sándor 1910-ben ezzel a valósággal találta szembe ma¬gát. Az iskolában tanítványai megtanulták, hogy mindenre oda kell figyelni: meg kell ismerkedni a tankönyvekben, köny-vekben felhalmozott ismeretekkel, de kisebb figyelmet érdemelnek azok a bölcsességek, ame-lyek ott vannak az idősebbek tapasztalata¬iban és munkájukban. Korán felismerte, hogy a taní-tónak a ka¬tedra csak az egyik foglalatossági területe, figyelmét a falu egész életére kell irányí-tania. Egyik írásában arról szó: „Már akkor sem az iskolát kerestem, hanem a népet. Az iskola csak része a falunak… igazi munkahelyünk mindig az egész község...” Olyan emberi kapcso-latokat igyekezett teremteni, melyek révén Paszab egy kis központ lett, ahol – a találkozá¬sok és kapcsolatok világában – tanítványai szélesebb látókör¬re, alaposabb ismeretekre tettek szert. Úgy kellett megszer¬veznie a munkát, hogy jusson idő mindenre. Hajnali négykor már talpon volt, lakása az iskola kis szobája, ott készítette elő az oktatási eszközöket. Státusza „kistanítói” állás. Az 1-11. osztályos tanulók oktatója, fizetése a pályakezdés elején 33 korona 33 fillér.

Már akkor egymásnak adták látogatói a kilincset: egyik a karjára, másik a lábára panasz-kodott; volt, aki házépítési dolgokban is kikérte tanácsát. Üres kézzel egyik se jött, tud¬ták, hogy szereti a régi holmikat, korsókat, tányérokat, cse¬repeket. Az iskolai órákra nagy gonddal készült, a tankönyvi fogalmakat, összefüggéseket a családi életből vett szemléletes példákkal igyekezett megértetni. A mondatrészekről volt szó: „A szekérben is van egy soroglya, van lőcs, van kerék. Másként hívják őket, pedig ugyanannak a szekérnek a részei. Így van ez a mondatrészekkel is.” Dolgozatjavítási óra: „Mondjátok meg, hogyan hozzák haza ősszel a kukoricát a mezőről? – Csak úgy felrakják a szekérre, te? – Nem, összekötik kévébe.  – Mivel? Kötéllel. – Látjátok, ilyen kötél a pont is.” Vezető tanítóként, beosztottként mindig az ő sze-mélyes példája, szorgalma, ügyszeretete határozta meg a nevelői közösség életét. Az ellenőrzési naplókban, iskolalátogatási jegyzőkönyvekben olyan megállapítások voltak, amelyek azt bizo¬nyították, hogy az iskolai munka minden területén rend van, igen jelentős hatékonysággal ne¬velnek, a szertári felszerelést öntevékeny módon maguk készítette eszközökkel pótolták, az órákra gondos vázlattal készültek, a naplókat gondosan vezették, a tantermeket ízlésesen díszítették, az iskola környéke tiszta, a tanulók fegyelmezettek, nevelőikkel szemben tisztelet¬tudóak, még a nagyobb iskolák sem tudtak ilyen jó eredményt elérni. Magam látogattam tanítási óráit, és meglepetéssel láttam, hogy milyen szemléletes képi nyelven (szólásmon¬dá¬sokkal, hasonlatokkal, közmondásokkal stb.) világított meg egy-egy fogalmat. Óravezetése gondol¬kod¬tató és cselekedtető volt, és mindig eleven, színes, humoros, tréfás hangulatú.

Az ő kezdeményezésének köszönhető volt az ötvenes évek elejére kialakult iskolamúzeum. Több évtizedes gyűjtőmunka (főként idős Turi Sándor és ifjabb Turi Sándor keze nyomán) eredménye. A tanterem falán táblák, tárlók szép sorban elhelyezve, ilyen feliratokkal: halászat, pásztorélet, földművelés; a szövés eszközei, a dohányosság és más mesterség tárgyi eszközei; található volt itt kőkorszaki eszköz, szerszám, rovásírásos falitáblák; az egyik falrészen sáros-pataki tányérok, tálak, kancsók stb. Az egyik táblán ez az írás: „Az emberiség története ki-csiny¬ben ott tükröződik gyermek életében. Ahogyan a gyermek újakkal cserélgeti megszokott játé¬kait, az emberi művelődés is állandóan rombolja a régit és építi az újat. Ennek a folyamatnak eredménye a műveltség.”

Turi Sándor maga is tanulva tanított, vérében volt a népi gondolkodásmód. Arra nevelt, hogy ápolják a hagyományokat, ám fogadják be az új ismereteket is. Megélte, életével kimagasló¬an példázta azt a magatartást, amelyre Apáczai Csere János ösztönzött: „Keresve keresd az alkal¬mat, hogy vagy magad tanul¬hass, vagy másokat taníthass... Ha az alkalmatosság magával hozza és kitelik tőled, tanító légy.” Sokrétű, kiemelkedő ha¬tékonyságú munkáját Kiváló Tanító ki¬tün¬tető címmel ismerték el. A faluba látogatókat gyakran meglepte egy-egy humoros, szel¬lemes aforizmával, példázattal, adomával. A példa kedvé¬ért: „Csak nehogy úgy járjanak ve¬lünk, mint a vásáros ember az árussal! – Miért, az hogy járt? – kérdezték. – Az árus végig¬mustrálta az eladó lovát, és ekként vélekedett: Ha ennek a ló¬nak a hátulja olyan volna, mint amilyennek az elejének kellene lennie, akkor ez a ló nagyon jó ló lenne…”

Azokban a vaskos dossziékban, amelyeket az Adattárban és Patakon őriznek, számtalan fel¬jegyzés és tanulmány, igen sok saját gyűjtésű folklóranyag van. Ezeket szerette volna Paszab monográfia címen megjelentetni, sajnos súlyos betegsége meg¬akadályozta a terv kivitelezé¬sében, reméljük, a mai nemzedék jóvá teszi, és Turi Sándor teljes anyagát meg fogják jelen¬tetni!

Ismeretes, hogy 1954-ben a szabolcsi nevelőket Turi Sándor képviselte a falusi pedagógusok országos konferenciáján. Az igen nagy érdeklődéssel fogadott hozzászólásából kitűnik, hogy valóban néptanító volt, a szó legteljesebb, legnemesebb ér¬telmében. Kritikai észrevételeiből néhány gondolat: „A hoz¬zászólások után az az érzésem, hogy olyan lett a pedagógia, mint az a bizonyos gyümölcs, amelyről kérdezte a gyerek, mi a neve. Azt mondták, hogy veres szilva. Amikor pedig megkérdez¬te, hogy miért olyan kék, azt a választ kapta, mert még zöld...” Sok szó esett ezen a tanácskozáson a pedagógia új „útszakaszáról”, amelyhez 1954-ben a pedagógus társadalom el¬érkezett.

Ehhez is volt Turi Sándornak kritikai észrevétele: az em¬berek, a pedagógustársadalom olyannak látja ezt az útszakaszt, mint az országutat, amelyen ki van írva, hogy javítás alatt áll. Így aztán legtöbbször nem rajta, hanem mellette megyek. Turi kifogásolta, hogy a tanácsko-záson sok szó esett a valóban fontos kérdésekről, csak egyről nem esett szó, a népről, melyet a falusi tanítók alakítani, formálni akarnak. Rámuta¬tott: „A nép lelkének ismerete a legtöbb tanító előtt valami nagy újság és elérhetetlen dolog, pedig ahogy a földművelésben rájöttek arra, milyen fontos a talajvizsgálat, éppen úgy ide¬jében meg kell kezdeni a mi területünkön is ezt a talajvizs¬gálatot.” Hangsúlyozta, hogy a nép élete mesékben, szokások¬ban, a régi hagyomá¬nyokban fellelhető, a tanítóságnak az a nagy feladata, hogy „megismerje a magyar falut, benne a falusi lelket”.

A népélet sokrétű hagyományával, világával való ismerkedés nyomán ébrednek a tanu-lókban olyan érzelmek, amelyekből sarjad a szülőföldhöz való kötődés, ebből pedig kitere-bélyesedik a tágabb hazához, a néphez, a nemzethez való tartozás érzése és tudata. Ezért figyel¬meztetett szüntelen a népi hagyományokhoz való hűségre. A népi vélekedés szerint „a nemzeti hagyományok ápolása nélkül a népoktatás is olyan, mint a karácsonyfa: te¬leaggatjuk minden¬féle dísszel, csillogó cifrasággal, de nincs gyökere”.

Turi Sándor akkor is egy volt faluja népével, amikor közsé¬gük szépítése, fejlesztése érde-kében – 4.000 gyalogos munkaó¬rai munkával, 3.000 szekérfuvarral – kellett öntevékenyen cse-lekedni. De akkor is jelen volt, amikor a község lakosságára kiszabott beszolgáltatást – még a legszegényebbektől is – könyörtelenül behajtották. Feljegyzéseiben ezeket az eseményeket is dokumentálta.  Aligha volt olyan területe a népéletnek, ami¬vel ne lett volna kapcsolata.  Még a halálos ágyon is fogadta a betegágyához elzarándokoló debreceni tanítóképzősöket, és a maga humoros, tréfás modorában intelmekkel, tanácsokkal látta el őket.

Turi Sándor példaember volt, aki egész életével arra nevel, hogy a magyar tanítónemzedékek képesek legyenek a változó vi¬lág kihívásaira akként válaszolni, hogy nemzetünk, népünk erköl¬csi-anyagi-szellemi felemelkedését a jövendő évezredekre is biztosítani tudjuk.

(Pedagógiai Műhely, Nyíregyháza, 1991. november)


max maillots max maillot air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet woolrich outlet