Turi és a Szabolcsi Népfőiskola


Margócsy József:

TURI ÉS A SZABOLCSI NÉPFŐISKOLA

A népfőiskolai mozgalom a mi megyénkbe Sárospatakról „érkezett”. Ott 1936 óta szerveztek ilyen tanfolyamokat, s az egész mozgalom lelke Szabó Zoltán, aki már régebben bevonta az elő¬adók közé a paszabi Turi Sándort. Ő szívesen sietett az ügy szolgálatára, egykori pataki diáksága kötelezte is erre. Ő hozta el Nyíregyházára aztán Szabó Zoltánt 1939. december 16-án, hogy a Bessenyei kör egyik irodalmi délutánján a sza¬bolcsiak is részletesebb ismertetést kapjanak erről a mozga¬lomról.

Vezetett ide azonban egy másik út is. Az evangélikus parasztfiatalokat 1938-ban a nagytar¬csai lelkész, Szenczy-Sztehlo Gábor hívta népfőiskolára. Ez a mozgalom is megerősödött, önál¬lósodott, és Tessedik Sámuel nevét tűzte zászlajára. 1940-től már tagozata is indult Oros¬házán, Csepregi Béla szervezésében.

Turi Sándor hozta a pataki gyakorlatot; ezt összekapcsolták az evangélikus egyház taní-tóinak, lelkészeinek nagytarcsai tapasztalatával: így Nyíregyházán is a siker reményében kezd-hettek a munkához.

Figyelembe veendő tény, hogy 1939 februárjától 1941 áprili¬sáig Teleki Pál a miniszterelnök, s ebben az időben fokozódott a figyelem a falu és a parasztság iránt, a szervezettebb nem¬zet¬nevelés, az elmélyültebb nemzeti önismeret terjesztése, propagálása érdekében. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az első szabolcsi népfőiskola felülről erősen pártfogolt, közigazgatási szervezésben indult el, evangélikus egyházi társadalmi segítséggel.

A hivatalos elnevezés szerint „szabolcsvármegyei” jelzővel induló népfőiskolai tanfolyam 1940. február 19-27-e között összesen 46 gazdaifjúnak tart foglalkozásokat. (A következő években is 30-40 között mozog a létszám.) A Luther utcán az egyik éppen üres evangélikus paplakban kapnak szállást, a Kossuth Gimnázium ad az előadásokhoz termet. Ennek az első tanfolyamnak Turi Sándor a „hangadója”: ő tartja a bevezető előadást a fiatalok ideérkezése napján. „A változó falu” címen beszél: részletesen ismerteti a földművelő parasztság hagyo-mányos magatartását, sok szempontból szerencsés „állandóságát” és változatlanságát. Részle-tesebben elemzi azonban a változás, változtatás kényszerét, szükségességét – a termelésben épp úgy, mint az életmódban, hiszen ezt elengedhetetlenné teszi a megváltozott világ.

Másik előadását „A népművészet és a házi ipar” címmel tartja: beszámol eredményes motí-vumgyűjtő útjairól, amelyeket leányaival a környék falvaiban járt végig, s amelyek eredmé-nyeképpen megindították családi körben azt a kicsiny szövőműhelyt, amely az egyébként is kendertermelő Paszabon népszerűségre, követésre számíthatott. (Manapság már tudvalevő, hogy miként terjed el a jó példa: 1945 után majd egyre erősödő ipari vállalkozássá terebé-lyesedett, s jelentős nemzetközi el ismeréssel, üzleti sikerekkel folytathatják és végzik ma is ezt a munkát.)

Turi minden szabadidejét itt töltötte a tanfolyamon: részt vett a „Szebbjövő falva” mega¬la-kításában is. Ennek az eszméje is a patakiaktól vették át, ahol ezzel egy régi, másfél évszázados kollégiumi hagyományukat újították fel. A XVIII. század végén ugyanis a diákok – Pánczél vármegye néven – a valóságos megyei közigazgatásnak megfelelő megbízásokat osztottak szét maguk között, választás útján. Diákok kerültek a főispán, az alispán, a jegyző, az ülnökök, a szolgabírák “szerepébe”, és megtanult jogi előírások szerint „gyakorolták” a megyei közi¬gazgatás, a törvényhatósági ülések funkcióit, eljárásait: így készültek jövendő élethivatásukra. – Ennek a hajdani modellnek korszerű, „falusiasított” megvalósítása a Szebbjövö falva. Ve¬zetőségét a népfőiskola tagjai maguk választották, s így a tanfolyam ideje alatt „hivatalban állt” ennek a „gyakorló” fa¬lunak a bírája, jegyzője, pénztárosa, ellenőre – és így to¬vább: mindenféle funkcionáriusa, szinten a gyakorlati életre való felkészítés jegyében.

A tanfolyam záróünnepe a vármegyeháza nagytermében folyt le, példátlanul ünnepélyes keretek között. A főispán, az evan¬gélikus és görög-katolikus püspök, a tankerületi főigazgató ült az elsősorban kulturális-népművelési vezető funkcionáriusok ka¬réjában; többen fel is szólaltak az emléklapok kiosztása al¬kalmából.

A helybeli Bessenyei Kör, amelynek több vezetőségi tagja előadója az első tanfolyamnak, 1940 tavaszán társasággá ala¬kult át. Az új név felvételével egy időben megalakította a Táj- és Népkutató Szakosztályt, s ennek elnöke a megyei főlevéltáros, Vácz Elemér lett, a titkári te¬en-dőket pedig Salzmann György látta el. Ezzel párhuzamosan alakult meg a témákhoz szoro-sabban kapcsolódó „Szabolcs vármegyei Népfőiskolai Munka¬közösség” is. Ennek vezetősé-gében megyeszékhelyi tisztviselők, tanárok kaptak helyet; az egyetlen nem helybeli az akkor már igazgató-tanító Turi Sándor, Paszabról. Aki alighanem felis¬merte a bizottság túlságosan városi voltát, ezért meghívta községébe a volt és leendő népfőiskola vezérkarát, hogy köze-lebbről ismerkedjenek meg egy szabolcsi falu életével. Három, teljes oldalas hírlapi beszá-molóból ismerhetjük meg ennek a július végi „tapasztalatszerzésnek” a lefolyását, jelentősé¬gét. A vendégek a kisvonattal érkeztek reggel, s azonnal vé¬gigjárták az iskoláig vezető úton a közbeeső portákat. Váloga¬tás nélkül, ahogy sorban következtek: így kevesebb „szép”, mó¬dos házat, udvart láttak, inkább megismerhették az akkor 1340 lakosú Paszab szegényeit, a porták lakóinak súlyos gondokkal terhelt életét. Így aztán földházakat is láthattak: olyan kunyhókat, amelyeknek egyik fele domboldalba, földhányásba nyúlik. Manapság ilyet már csak a sóstói múzeumfaluban láthatnak az érdeklődők.

A látogatók megnézték Turi iskoláját is: ez a kéttantermes iskola akkoriban valóságos mú-zeum. Az üveges szekrényekben, körben a polcokon a Turi vezette ásatások régészeti lelete magyarázó cédulákkal; mindenütt szemléltető falitáblák magyaráznak természeti jelenségeket, tanulnivaló anyagrészeket.

Az ismerkedő faluszemlét előadások követték. Turi most már adatokkal is szolgált „az aranylábú kis Paszab” történetéhez. Ismertette a Bessenyeiek szerepét, s beszámolt a népmű-velés, az iskolai munka hétköznapjairól. Részletező előadásából kitűnt egész nevelői felfogása: nem a katekizáló, vizsgára-látványosságra előkészítő magoltató módszer híve. Gyakorlata sze-rint le kell hajolni a gyerekhez, s fel kell emelni a tervezett szintre. Elsősorban kell megérteni az összefüggéseket, megvilágítani az ok és okozat szerves egységét, hogy így majd lépésről-lépésre tovább lehessen gondolni és értelmesen tanulni. Ugyanezt igyekezett a népfőiskolán is megvalósítani. „Éhes a falu lelke” - csendül ki itt is, máskor is, minden előadásából, tanítási órájából. A délelőtt és a délután is tartó tanácskozásnak ez az egyetlen olyan alkalma, amelyik a valóságos faluval foglalkozott; a többi vagy szervezeti, vagy messzi-perspektivikus tervekkel, feladatokkal foglalkozott, s különösen a parasztság ideológiai megnyerésének szükségességét fejtegette változatos összefüggésekben.

„A Besseneyi Társaság második Népfőiskolai Tanfolyama 1941. január 10-tól február 4-ig tartott. Valószínűleg ebbe az időszakban készült az itt látható fénykép is. Ezen: a sapkás-ka-lapos résztvevők mellett néhány vendég fiatalember is látható, az első sorban pedig a veze-tőség tagjai. Jobbról-balra: Kiss Zoltán, Nagyvátty József, Turi Sándor, Vácz Elemér, Kiss János, Salzmann György. Vácz Elemér a népfőiskolák felelős vezetője, Turi Sándor bácsi a tanfolyam „mindenese”, a „lelkek ébren tartója”; a Kiss-fivérek evangélikus elemi iskolai taní-tók, a tan¬folyam „szeniorai”, a két fiatal joghallgató a szabadmüvelési tanács díjtalan gyakornokai, af¬féle jurátusi beosztásban segítenek a szervezés, lebonyolítás minden fázisában. (Vajon, nem ismer-e magára valaki, valamely hajdani résztvevő, aki most visszaemlékezne, elmondhatná, le¬írhatná hajdani élményeit, benyomásait?)

A harmadik tanfolyam már a háborús idők nehézségei közepett került lebonyolításra 1942. január 8-31-én; a negyedik pedig a következő, 1943. évben, szintén januárban és három hétig tar¬tott. Ekkor a népfőiskolások Paszabra is elutaztak, hogy kö¬zelebbről ismerhessék meg Sándor bácsi „faluvezetői” gyakorla¬tát. Erről emlékülésünk más referátumában bővebben is hallha¬tunk. Megjegyzendő, hogy az 1940. év nyarához hasonlóan a nép¬főiskola vezetői 1943 augusztusában is elmentek Paszabra. Turi Sándor bevezető előadása után részletes terveket készítettek a továbbiakra. A szép elgondolások azonban a háborús helyzet ne¬hezebbé válása folytán nem valósulhattak meg. Fontos továbbá az is, hogy a nyíregyházi evangélikus egyház leány népfőiskolát is szervezett Turóczy Zoltán püspök és Weiszer Gyula leánygim¬názium igazgató vezetésével. 1942 és 1943 januárjában volt két tanfolyam: ezeknek egyik legnépsze-rűbb előadója – szinte ter¬mészetesen – szintén Turi Sándor.

Végül még arról néhány szót, hogy miért is volt olyan népszerű Turi Sándor, miért hallgatták oly nagy figyelemmel, ma¬radandó, jóérzésű okulással. Mindenkivel meg tudta magát ér¬tetni: előadásaiban, alkalmi beszélgetésben mindig egyszerűen, világosan, közérthetően beszélt. (E¬zért is tartotta szinte el¬lenségnek a nagyképű, követhetetlen-zavaros beszédű kiszolgá¬ló, a falu¬ba leérkező jövő-menő embereket.) Nem népiesedett, nem úgy vállalta magáénak a falusi élet¬formát, hogy speciális tájszavakkal, netán zaftos kifejezések közbeszúrásával „közvetlen¬ke¬dett” volna. Viszont szívesen világította meg hosszabb kifejtendő mondanivalóját valamilyen odaillő példá¬zattal, közmondással, anekdotával, találó képes szójátékkal.

Így tette kedélyesebbé a beszélgetést, könnyebben felfoghatóvá az éppenséggel nehezebb, elvontabb témát – vagy valamilyen nemszeretem aktualitásról terelte el a figyelmet – főleg az ötvenes években.  Szívesen alkalmazta a népköltészeti hármasságot, akárcsak Jókai is a regény-fűszerként használt anekdotázása közben. Hadd idézzek ilyeneket egy 30-as évekbeli újság-cikkből, amelyben az újságíró kérdéseire válaszolt Sándor bácsi a pataki népfőiskola élete kap-csán.

A falusi ember szerint három dologtól őrizzen az Isten: a szűk lábbelitől, a rossz beretvától és az asszony vagyonától.

Három bolond ember van a világon: a kéményseprő, mert ő ott is vakar, ahol nem viszket; a kőmíves, aki gondosan élesíti a kalapácsát és utána kőbe veri; a halász, aki a háló vizes kö¬telét húzza-vonja, s közben mégis köpi a markát. – Így, kikü¬lönítve „csak” mosolyoghattak a hall-gatók Sándor bácsi „beté¬tein”, de a folyamatos beszéd során megvolt ezeknek a maguk szer-ke¬zeti szerepe. Egyszerre világosabb lett az egész, vagy segített a keservesebb téma elviselhetőbb értelmezésében.

Az egyik helyi népfőiskoláról szóló híradás mellett néhány – forrás megjelölése nélküli – gondolat olvasható. Ismerve Turi Sándor bácsi gondolkodását, stílusát, rá szavazhatunk a szer-zőséget illetően. „A népfőiskola nem tudást akar adni, hanem tudásvágyat igyekszik ébreszteni. Megtanít arra, hogy tudjuk megbecsülni nemzeti, ősi értékeinket, tanuljunk meg élni – ön¬magunkért is; tudjunk hinni saját erőnkben –, és fejlesszük tovább szellemi kincseinket, amelyeket senki sem vehet el tő¬lünk, és csak akkor veszíthetjük el, ha önként lemondunk ró¬la.”  (Szabolcsi Szemle, 1941.57.)

(Pedagógiai Műhely, Nyíregyháza, 1991. november)