A Fidesz Szabolcs 2-es választókerületének közleménye


Az MSZP január 20-án „Magyarország ma” elnevezéssel kampányt indított. A kampány óriásplakátok kihelyezésével kezdődött. A narancssárga hátterű plakátok egyikén Matolcsy György és a "Fidesz: példátlan gazdasági kudarc" felirat, a másikon Hoffmann Rózsa arcmása és a "Fidesz: bevezetjük a tandíjat" szöveg látható. Az MSZP kinyilvánította, hogy további plakátokkal is készülnek, de ezekről nem árult el többet.

Magyarország ma nem kér a gyűlöletkampányból. Ez a gyűlöletkampány az MSZP kudarca.
A szocialisták semmit nem tanultak a 2010-es bukásukból.
Magyarország ma nem kér a gyűlöletkeltésből, a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából és a Bajnai-Gyurcsány szövetség a minimálbér csökkentéséből.
Ők most mégis mocskolódással tapétázzák ki az országot. Ez ma a Magyar Szocialista Párt; rombolás és uszítás. Az óriásplakátokon mocskolódás helyett a bocsánatkérésnek lenne helye azért, hogy eladósították, kifosztották, megnyomorították az országot.

A magyar kormány, a magyar emberek által megtermelt adóforintokból 607 millió Eurót – átszámítva 175 milliárd forintot(!) - fizetett vissza januárban a szocialisták által felvett IMF hitel törlesztésére! Ebben az évben további száz milliárd forintokat kell törlesztenünk a Gyurcsány-Bajnai korszak felelőtlen gazdaságpolitikája miatt.

Az MSZP-SZDSZ kormány súlyos örökségét nyögi az ország, míg ők egyre csak süllyednek Ron Werber gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből.
Békét, nyugalmat, biztonságot és egy erős országot akarunk. Gyűlölködés helyett a magyar családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, a hazai vállalkozások kezét fogva kimászunk abból a gödörből, amit a baloldal ásott.

Dr. Vinnai Győző
országgyűlési képviselő
választókerületi elnök


max maillots max maillot air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet woolrich outlet